2. Néprajza

2.1. Ősi foglalkozások

Tárkány ősi foglakozásai között volt a fazekasság, a szőlőművelés és a pálinkafőzés.
1645-ben a belényesi és belényesvidéki magyar fazekasok céh-artikulusait Rákóczy György megerősíti. Céglevelük megtalálható a pesti Nemzeti Múzeumban.
A tarkányiak nagy területen foglakoztak szőlőtermesztéssel. 1770-ben már a környékbeli szőlősök egy része a kezükön volt, ami a XX. század elejéig folyamatosan gyarapodott. Az 1788-ból fennmaradt községi határozat, miszerint „aki bort mér, cégérül az ablakban kancsót vagy palackot tartson in natura vagy festve” – is tükrözi a szőlőművelés jelenlétét.
Ugyanebben az időben már pálinkafőzéssel is foglalkoztak, aminek még ma is hagyományai vannak a faluban.

2.2. Miből élnek meg ma a tárkányiak?

Mára a hét faluval határos gazdák leszármazottjai, eladván földjeiket, visszavonultak saját falujuk határai mögé. Jelen van az állattenyésztés, főleg sertés- és szarvasmarha-tenyésztés, de legfőbb jövedelmi forrást a zöldségtermelés jelent a mai gazdák számára.
Annak ellenére, hogy a földek általában csekély termőképességűek, mert részben barnássárga kötött agyag, Tárkányban az utóbbi néhány évtizedben olyannyira elterjedt a kertészkedés, hogy ma a falu lakosságának fő anyagi forrását és egyben megélhetését jelenti. (4. kép)

Fóliaházak

4. kép: A köröstárkányi határban megszámlálhatatlanul sok fóliaház sorakozik a szemlélődő elé.

A főbb termékcikkek tavasszal a spenót, retek, zöldhagyma és saláta. (5. kép)

Nyáron pedig ezeket felváltja a paradicsom (6. kép), uborka, paprika, padlizsán és a zöldpaszuly. Kertjeikben szinte minden olyan növény megtalálható, ami az éghajlatot elviseli, azonban ezeknek egy része csak saját szükséglet ellátására szolgál.

Zöldség termelés

5. kép: Tavaszi spenót termesztés.

Paradicsom

6. kép: Kiültetés előtt álló paradicsom palánták.

Régebben kezdetlegesebb módon, de mára már igen korszerű és elegáns módszereket is felhasználnak a termesztésben. Ezek között vannak a csepegtető-öntöző berendezések, a könnyen állítható fólia szellőztetetők, melegágyak és a holland módszerrel történő fólia-ágyások is (7. kép).

Öntözőberendezések

7. kép: A képen megfigyelhető a fóliaházak öntözőberendezései, melyek a földben a növények gyökerei alatt futnak. Továbbá egy relatív modern gyomtalanítási módszer is látható: a földön és a földben vékony fóliát helyeznek el, melynek legfontosabb szerepe a kultúrnövények gyomoktól való megvédése.

Minőségileg és mennyiségileg is kiváló termékeikkel elérnek a nagyobb városok piacaira: Nagyvárad, Belényes, Kolozsvár, Stei, stb. Egyes termékek még a szebeni vásárközpontokban is megtalálhatóak.
Györffy István kutatásai során már az 1900-as évek elején felfigyelt arra, hogy szorgalmuknak és kitartásuknak köszönhetően „Tárkányban szegény ember nincs.” (A Fekete-Körös völgyi magyarság című műve, 56 old.)

2.3. A tárkányi kapuk

A tárkányi utcakép és telek jellegzetes elemei a bádogkapuk, amelyek a környező falvakban Tárkánytól való távolságuk arányában fogynak. Egy évszázada Tárkányban a kapuépítés is ugyanazt a gyors fejlődést mutatta, mint az építkezés általában, csakhogy a fejlődés kapuk esetében könnyebben követhető, mint az építkezésen vagy más komplex jelenségeken.
A jobbágyidőkben még általános sövénykapu a század végéig teljesen kiveszett Tárkányban. Az 1880-as években a tehetősebbek közül már többen építettek tartósabb tölgyfazápkapukat, melyek aztán egy nemzedék alatt általánossá váltak.
A tölgyfazápkapuk három "tölgyfasasból", az ezek közé szerelt egyfelé nyíló széles szekérkapuból és a keskenyebb utcaajtóból állottak. A szekérkapu és utcaajtó eleinte hasított és négyszögűre gyalult tölgyfalécekből állott, amelyeket a két vízszintes "hevederbe" fogtak függőlegesen. Az utcaajtó később már rendszerint fenyődeszkából készült.
Amikor már záp helyett a szekérkapu is deszkából készült, mivel a fenyő deszkakapu hamar korhadt, végig fedelet kapott. Az 1890-es években kezdett meghonosodni a magas oszlopokkal épített fedeles deszkakapu, kétfelé nyíló szekérkapuval és külön utcaajtóval. A fedél zsindelyes, majd 1900 tájától apró cserepes, az 1920-az évektől pedig gyári cserepes volt.

Fakapus ház

8. kép: Századvégi fakapus ház.

A házaknak utcafrontra építésével a telek kapuja közvetlenül a téglaház mellé került, tégla oszlopokkal ellátva, így a házzal egyvégtében lefedett szárazkapuk jelentek meg. (8. kép) A kapu fedelének ereszét aztán az udvar felőli oldalon gyakran úgy kiszélesítették, hogy alatta esőben a szekér is megállhatott.
Később az ilyen szárazkapukat egyes tehetősebb gazdák 1903-1909 között fekete bádoggal, 1909-től pedig mind többen cinezett bádoggal borították, hogy tartósabb legyen. A kapuk bádogozása igen nagymértékben fejlődött és terjedt el a faluban (9. kép), aminek egyik oka az is volt, hogy a – már hagyományokkal rendelkező – pálinkafőzést megpróbálták leplezni. 1888-tól a pálinkafőzés állami monopólium lett, így ez a foglalkozás illegálisnak számított és gyakran ellenőrizték. A „fináncok” (adóellenőrök) faluba érkezését az utcasarokra állított őrök valamely közeli bádogkapu becsapásával jelezték. Sokszor, akaratlanul még maguk a "fináncok" is hírül adták jövetelüket a gyanús ház bádogkapuján való döngetéssel.

Bádogkapuk

9. kép: A bal oldali kép egy ma is fellelhető bádogkapu, a maga mintázottságával. A jobb oldali pedig egy illusztráció: az 1912-ben épült H.J. (azaz Halász József) gazda bádogkapujának mintázata, ami abban az időben igencsak ismert és használt volt.

Még a mai napig is fennmaradt olyan bádogkapu, amelyiken az 1919. áprilisi mészárlás áldozatait kivégző golyók nyomai láthatóak.
A kapu bádogozása, miután éveken keresztül egyre nehezebb volt bádoghoz jutni, 1938-ban végleg megszűnik, és szokásba jön a kapu deszkázásának zöld és bordó színre való festése. Így festették ki aztán a csűrkapukat is. (10. kép)
1948-ban az újonnan épült Körös-parti iskola elé nem bádogos vagy festett kapu került, hanem alul deszkázott és deszkából kivágott díszítésű, felül még lécezett és két színnel festett áttört kapu. Ez az akkoriban elterjedő festett csűrkapuhoz hasonló, de annál díszesebb volt. Ez egy újabb stílust jelentett, de az elkövetkezendő években nemcsak ez az egy kirívóan eltérő forma jelent meg.

Csűrkapu

10. kép: Nem sok lakásban figyelhető meg a régi tárkányi csűrkapu. Néhol azonban, ahogy a képen is látható, megmaradt, sőt sikerült fel is újítani, a régi stílusú festést pedig visszaadni.

Ma már mindenféle stílus keveredik Köröstárkányban. Az utóbbi években egyre több modern és elegáns ház épült és épül, egyre modernebb kapukkal.
E hagyományőrző községben sajnos kezdenek kiveszni a hagyományos kapuk, ám ez nem történik olyan mértékben, hogy az elkövetkezendő néhány évtized alatt teljesen eltűnnének az ősi kapuk és díszítési jellegzetességeik.

2.4. Népviselet

A tárkányi népviselet országos, sőt határon túli ismertségnek és elismertségnek örvend. Nem egyszer fordul(t) elő az, hogy nagyobb művelődési központokban egyes néprajzi fesztiválokon a rendezők a tárkányi népviseletet választják különlegessége, színessége, vagy egyszerűen a szépsége miatt.
Kisebb-nagyobb eltéréssel a Fekete-Körös völgyének magyarsága szinte ugyanazt a népviselete használja, amely a tárkányi viseletként rögzült be. (11. kép).

Köröstárkányi család

11. kép: A képen egy köröstárkányi család látható.

2.5. Női viselet

Legsajátosabb darabjait a nők vagy a lányok még ma is viselik, például konfirmáláskor, színpadi előadásokon, vagy fontosabb megemlékezéseken. Szinte minden darabja régmúlt időket idéz (12. kép):

  • mellényke: az úgynevezett "lábri", ami az egyik legdíszesebb darabja az öltözetnek. Függőleges ujjnyi vastagságú piros, kék, rózsaszín, fekete vagy esetleg zöld csíkozással rendelkezik.
  • szoknya: ezt tárkányiasan "rokolyának" nevezik. Csíkozása általában piros alapon, vízszintesen fekete, rózsaszín, fehér, zöld és/vagy kékes.
  • alsószoknya: az úgynevezett pendely.
  • női ing: fodros, díszes, rojtos galléra van. Ujja a felkarnál szoros, míg a könyöknél feltűnően fodros.
  • kötényke: ez fehér színű, alul rojttal. Hosszúsága a szoknyáéval egyenlő.
Női viselet

12. kép: Egyes fontosabb eseményeken a népviselet ma is használatos Köröstárkányban. Nemcsak a nagyok, hanem a kicsik is egyaránt szívesen öltik magukra.

2.6. Férfi viselet

A férfiemberek nyári munkára, kivált aratásra még a XIX. század közepén is sokféle vászonruhába, ingbe, gatyába öltözködtek. Érdekes, hogy míg más tájakon az emberek ünneplő öltözetként egészen más anyagú és varrású ruhadarabokat használtak, hogy ezzel is jobban kitűnjön az ünnep és a hétköznap közötti eltérés, addig a tárkányiak és általában a fekete-körös-völgyiek ünneplőnek és hétköznapi öltözetnek is vászonanyagot használtak.
A nyárias férfi viselet hímzett, (egyes helyeken prémes) "kuzsókot" és bőgatyát jelentett. A téli viselet is vászonanyagból készült csupán daróc, szűrposztó kabátféle került az idősebb férfi vállára.
A vászoning régies módon készül(t). Egyenes vonalak mentén szabott, és nyakkivágása "T" alakú, mely elől galaddal, madzaggal zárható. Az ing ujja bő, lobogós, néha a kar hosszúságát is meghaladta, ezért munka közben a csuklónál összecsavarták és visszatűrték.
A gatya vászonból szabott, derékon gatyakorcba ráncolt nadrág. A Körös völgyében általában szűk gatyákat hordtak, de a köröstárkányi férfiakon lerakott bőgatyát találunk, de ez is eltért más vidékek bőgatyáitól, mert szára rövid és az alját rojt díszíti.
Az ing-gatya viseletet nyáron a munkában kötény vagy kötő egészítette ki. Ezt a viseletet, kisebb változtatásokkal ugyan, de még ma is hordják az idősebbek.
Egyedi darab az úgynevezett zsíroskalap, az öregek által viselt posztóból készült daróc, továbbá a mindkét nem által viselt ujjnélküli bőrbekecs, a kuzsi vagy kuzsók.

2.7. Nyelvjárás

Úgy a Fekete-Körös völgyi, mint a tárkányi magyarság elszigeteltségének köszönhetően megőrizte sajátos nyelvjárását és hanghordozását. A beszéd sajátossága az i-zés, a-zás, ami valószínű jele annak, hogy e csoport a kora Árpád-korban telepedett meg a mai helyén. Kedvelt szóhasználat a kicsinyítés: csupirkó (kis bögre), csirkücce (kiscsirke). Régies múlt idejű igéket használnak: valék (voltam), evék (ettem), jüvék (jöttem), stb.
Beszédmódjuk kicsit hangos, sűrűn használt a felszólító mód. Az idősebbek ma sem használják a „tessék szíveskedni” és a „kérem szépen” szavakat, ami azt bizonyítja, hogy mindig is a maguk urai voltak, nem ismervén grófot sem földesurat.